Farm látogatások

Farm látogatások 2016-03-23T13:07:00+00:00
  • Szerző
    Bejegyzés
  • .Norbert
    Vendég
    @norbert-admin
    Bejegyzések száma: 184
    #12625 |

    A tél végén voltam egy előadáson amit Gál László tartott. Az előadás ITT tekinthető meg. (kicsit bele kell pörgetni az elejébe és utána lesz az előadás)

    Gál Lászlóról azt kell tudni, hogy helyileg Bugacon gazdálkodik és teljesen bioban. Ha valaki akkor ő tényleg homokon gazdálkodik. 3 évenkénti szerves trágyázással, zöldtrágyával és minimum műveléssel 3,8% (!!!) humusz növekedést ért el 5 év alatt talajvizsgálattal igazoltan. A gabonát általában felülveti somkóróval és egy évben kétszer arat egyszer ugye szemtermést egyszer pedig szálastakarmányt.

    Ha összegyűlünk páran akik szívesen megnéznék a földjeit beszélgetnének vele akkor tudnék egy látogatást szervezni hozzá.

  • Kacar
    Vendég
    @kacar
    Bejegyzések száma: 14

    Hali! Engem érdekelne és még 2-3 főt tuti.

  • .Norbert
    Vendég
    @norbert-admin
    Bejegyzések száma: 184

    @kacar wrote:

    Hali! Engem érdekelne és még 2-3 főt tuti.

    Akkor megpróbálok majd időpontot intézni. Kukorica/napra vetése utáni időszakban (május eleje-közepe) egy szombati napot választanánk.

    Akit érdekel annak megfelelő lenne-e?

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    @.Norbert (admin) wrote:

    A tél végén voltam egy előadáson amit Gál László tartott. Az előadás ITT tekinthető meg. (kicsit bele kell pörgetni az elejébe és utána lesz az előadás)

    Gál Lászlóról azt kell tudni, hogy helyileg Bugacon gazdálkodik és teljesen bioban. Ha valaki akkor ő tényleg homokon gazdálkodik. 3 évenkénti szerves trágyázással, zöldtrágyával és minimum műveléssel 3,8% (!!!) humusz növekedést ért el 5 év alatt talajvizsgálattal igazoltan. A gabonát általában felülveti somkóróval és egy évben kétszer arat egyszer ugye szemtermést egyszer pedig szálastakarmányt.

    Ha összegyűlünk páran akik szívesen megnéznék a földjeit beszélgetnének vele akkor tudnék egy látogatást szervezni hozzá.

    érdekel de sok km és nem biztos hogy lesz rá időm

  • kis Zombi
    Vendég
    @kis-zombi
    Bejegyzések száma: 408

    Ez az ember is Netparaszttól tanult ? A 3,8 % növekedés nem semmi. Hány % -ról indult ?

    Engem is érdekelne, de időpont függő, hogy tudok-e menni.

  • .Norbert
    Vendég
    @norbert-admin
    Bejegyzések száma: 184

    @kis Zombi wrote:

    Azt nemtudom hány százalékról indult de mivel biztosan sivatagi homok szerintem 1,5%-nál biztos nem volt több.

    Úgy tudom nem állnak kapcsolatban.

  • djohn
    Vendég
    @djohn
    Bejegyzések száma: 21

    Engem is érdekelne, ha ráérek akkor.

    Milyen márka lehet az osztrák videoban mutatott vetőkultivátor + talajmaró valaki esetleg ismeri?

  • Radocz
    Vendég
    @radocz
    Bejegyzések száma: 227

    @.Norbert (admin) wrote:

    A tél végén voltam egy előadáson amit Gál László tartott. Az előadás ITT tekinthető meg. (kicsit bele kell pörgetni az elejébe és utána lesz az előadás)

    Gál Lászlóról azt kell tudni, hogy helyileg Bugacon gazdálkodik és teljesen bioban. Ha valaki akkor ő tényleg homokon gazdálkodik…..

    ” Akinek van mikroszkópja, az hozza el, de igény szerint biztosítunk. Mikroszkóp igény: ABBE kondenzor, írisz állítás, 40-400x nagyítás. Mindenki hozzon magával nedves talaj/komposztmintát (10 dkg), amit szobahőmérsékleten tárolt 3-5 napon át zárt csomagolásban. A minták elkészítéséhez szükséges eszközöket biztosítjuk. Akinek van mikroszkópja, az hozza el, de igény szerint biztosítunk. Mikroszkóp igény: ABBE kondenzor, írisz állítás, 40-400x nagyítás. Mindenki hozzon magával nedves talaj/komposztmintát (10 dkg), amit szobahőmérsékleten tárolt 3-5 napon át zárt csomagolásban. A minták elkészítéséhez szükséges eszközöket biztosítjuk.”

    Az agrofutura ápr. 8-án délutánra szervez okosítást mikroszkóp használatból.

    Beírtam a naptáramba, de még nem jelentkeztem.

    Az a szombat délelőtt nekem majdnem útba is esne. Bocsi Péntek délelőtt

    Valamikor csináltam szavazást ilyen Fórum motorra.

    Javaslom készítsünk egy ilyet a rendezvényre és ha látjuk hogy kiket érdekel a téma, akkor már csak az időpontot kell kitűzni.

    Úgy látom Kacar 3 fővel én két fővel, részt tudnék venni a homoki bemutatón.

    Valamint a Gödöllői észosztásra tudok vinni két mikroszkópot. Egy “játék” és egy komolyabbat, ami asz élő vér vizsgálatára is alkalmas.

    Azt bemutatom hogy mit kell rajta nézni.

  • Kacar
    Vendég
    @kacar
    Bejegyzések száma: 14

    Jó lesz az időpont! 4 fő tuti ,de lehet 5. Köszönjük a szervezést!

  • Radocz
    Vendég
    @radocz
    Bejegyzések száma: 227

    @Radócz wrote:

    @.Norbert (admin) wrote:

    A tél végén voltam egy előadáson amit Gál László tartott. Az előadás ITT tekinthető meg. (kicsit bele kell pörgetni az elejébe és utána lesz az előadás)

    Gál Lászlóról azt kell tudni, hogy helyileg Bugacon gazdálkodik és teljesen bioban. Ha valaki akkor ő tényleg homokon gazdálkodik…..

    Úgy látom Kacar 3 fővel én két fővel, részt tudnék venni a homoki bemutatón.

    Ezt úgy értettem, hogy .Norbert lebeszéli a Gál úrral, és ha vár bennünket, akkor mi ketten mennénk.

    A privát üzenet küldés nem működik, de jó lenne előre tudni, hogy lesz-e a homoki “okosítóból” valami.

  • Radocz
    Vendég
    @radocz
    Bejegyzések száma: 227

    “jó lenne előre tudni, hogy lesz-e a homoki “okosítóból” valami.”

    Pénteken (8.-án) 9 órától 11-ig lesz egy tájékoztató, bemutató a Gál úr részéről.

    Az előre eljuttatott kérdésekre ekkor fog válaszolni.

    9 óra előtt és 11 óra után lehet a helyszínen személyes kérdésekkel konzultálni.

    kb. 10 fő akit le tud ültetni. (Ha többen lennénk arra én nem tudom a megoldást).

    A résztvevőket kérem, hogy jelentkezzenek a radoczistvankukacfreemail.hu címen is.
    Kérdezni lehet úgy is, hogy valaki nem jön el, de nekem eljuttatja a kérdéseit.

  • Radocz
    Vendég
    @radocz
    Bejegyzések száma: 227

    Jelezte mindenki emailben, a pénteki részvételi szándékát?
    Az alapján fogunk dönteni.

  • Kacar
    Vendég
    @kacar
    Bejegyzések száma: 14

    Szia Norbert! Egyre több embert érdekel itt a homokbuckák közt ez az előadás! Már 8-10 fő lenne tőlünk.

  • Radocz
    Vendég
    @radocz
    Bejegyzések száma: 227

    A Gál László komposztjából vett minta a mikroszkópos vizsgálaton professzor asszony véleménye alapján “legjobb” minősítést kapott.

    A 6 éve bio-s homok talaj jól megfelelt eredményt mutat, a konvencionális homok mintához képest.

    A gyógynövényes “komposztból” két pótkocsi mennyiség vevőre talált.

  • Radocz
    Vendég
    @radocz
    Bejegyzések száma: 227

    @.Norbert (admin) wrote:

    Úgy tudom nem állnak kapcsolatban.

    Most már kapcsolatban állnak. (na nem úgy).

  • .Norbert
    Vendég
    @norbert-admin
    Bejegyzések száma: 184

    @kacar wrote:

    Szia Norbert! Egyre több embert érdekel itt a homokbuckák közt ez az előadás! Már 8-10 fő lenne tőlünk.

    Egy telefonszámot küldj már légyszíves erre az e-mail címre: norbert1113@hotmail.com

  • Netparaszt
    Vendég
    @netparaszt
    Bejegyzések száma: 62

    @.Norbert (admin) wrote:

    @kacar wrote:

    Szia Norbert! Egyre több embert érdekel itt a homokbuckák közt ez az előadás! Már 8-10 fő lenne tőlünk.

    Egy telefonszámot küldj már légyszíves erre az e-mail címre: norbert1113@hotmail.com

    Szervusz Norbi, engem is vegyél fel a listára, egyszer csak eljutok Gál úrhoz
    Egy közös kutatási programban is benne leszünk idén, három éves kutatóintézeti monitorozása indul a technológiáinknak!

  • Netparaszt
    Vendég
    @netparaszt
    Bejegyzések száma: 62

    @.Norbert (admin) wrote:

    3 évenkénti szerves trágyázással, zöldtrágyával és minimum műveléssel 3,8% (!!!) humusz növekedést ért el 5 év alatt talajvizsgálattal igazoltan.

    Tegnap rákérdeztem Lacinál a humuszra. 1.5-2% a legjobb humusztartalmú területe most. Király amit csinál, de 3.8%-ról nincs szó, nemhogy olyan magas emelkedésről. Viszont biztos vagyok benne, hogy el lehet érni homokon is ezt az értéket megfelelő technológiával.

  • .Norbert
    Vendég
    @norbert-admin
    Bejegyzések száma: 184

    @netparaszt wrote:

    Én se magamtól találtam ki… Kicsit hihetetlennek is tűnt, na mind egy.

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    PFFFFF

    Most mennek IDE

    Kevesebb mind 20 km tőlem és most latom de nem tudok oda menni

  • .Norbert
    Vendég
    @norbert-admin
    Bejegyzések száma: 184

    Idén is sor kerül a szürkemarha gulya legelőre hajtására. Az érdekessége a dolognak hogy a körülbelül 500 egyedes gulya keresztülhalad a 44-es főút egyik hídján. Aki kíváncsi a látványosságra az a plakáton megtalálja a részleteket.

    Facebook esemény link

  • acszati
    Vendég
    @acszati
    Bejegyzések száma: 325

    Nagyon szép!

    Ha lenne időm biztos megnézném.

  • .Norbert
    Vendég
    @norbert-admin
    Bejegyzések száma: 184

    Szombaton reggel 9 órai kezdettel lesz megtartva a farm látogatás Gál László biogazdaságában. Program: tevékenység bemutatása, látogatás a földeken és a gépparkban is körül nézhetünk. (Van egy saját építésű direktvető gépe)

    weboldal: galtanya.hu

    Akit érdekel az kérem jelezze a sutnor@gmail.com e-mail címen.

    A részvétel ingyenes a férőhelyek száma korlátozott.

  • .Norbert
    Vendég
    @norbert-admin
    Bejegyzések száma: 184

    Egy kis beszámoló azok számára akik ma nem tudtak eljönni:

    Mai nap Gál László biogazdaságában jártunk sok újdonságot láthattunk hallhattunk. A gazdaság a homokhátság közepén található. Állattartás, gyep gazdálkodás és szántóföldi növénytermesztéssel foglalkoznak és mindezt bio minősítésben. Első újdonság volt számunkra hogy a keletkező szerves trágyát már az istállóban is majd később prizmába rakáskor is Em-Bio-val kezeli (ha elírtam a szer nevét javítson ki valaki aki ott volt) így a végeredmény 9 hónap múlva egy komposzt szerű anyag. A trágya térfogata és súlya is körülbelül harmadára csökken. Majd következett a géppark körbejárása. Szinte pár eszközzel megoldja az összes műveletet. Gépek: univerzális direktvetőgép, grubber, ásóborona, középmélylazító, güttler henger, fésűs borona, permetező, és egy tárcsa amire azt mondta próbálja minél kevesebbet használni mert nagyon porhanyít ami homokon nem túl előnyös. Emellett még egy elektromos zöldtrágya vetőgép és egy frontra szerelhető baktérium kijuttatót használ. Végül a szántóföldön is szétnéztünk. Ahol tönke és tönköly búzát is láthattunk. Terméseredményekről annyit tudtunk meg, hogy gabonából egy átlagos évben 15-20 q-t arat és 300-400 Euro/tonna áron értékesíti. A végére beszúrtam két képet, hogy mindenki lássa, hogy ha a Duna-Tisza közén homokról van szó akkor az mit is jelent.

    Ui: A képek között található egy grubber szárnyas kapa. Amit úgy használnak hogy a szárnyak csak pár centire vannak a felszín alatt így a grubber gyomirtó hatása is tökéletes. Hirtelen nem tudtuk meg, hogy honnan lettek beszerezve a kés alá rakható szárnyak. Ha valaki találkozna ilyenekkel neten vagy boltban kérem jelezze már. Nagyon megtetszett mert nem azok a hatalmas szárnyak tényleg csak akkorák amekkoráknak lenniük kell.

  • Mr. Poke
    Vendég
    @mr-poke
    Bejegyzések száma: 298

    http://www.kramp.com/do/action/Search?query=Sz%C3%A1rnyas+ekevas&categoryId=577514&langId=-62&locale=&storeId=90

    Válogass. De én ezt használom:

    200 osztású gruberen 250mmes kapákat.

    EM meg régi találmány én is használom. Jó dolog

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    wow tényleg olyan homok mind a beach vagy tenger-párt.
    gondolom nem mindig kőnyű neki ügyesen termelni mikor kevés az eső, de közel van a folyó.

  • acszati
    Vendég
    @acszati
    Bejegyzések száma: 325

    Az ember és környezetkímélő kertművelés alapjai – Mélymulcs a gyakorlatban
    A mélymulcsos gazdálkodás egy új megközelítés a kertművelésben, amely egyszerre kíméli időnket, fizikai erőnket, pénztárcánkat és környezetünket.
    Az érdeklődők az azonos című filmből ismerhették meg a módszert. A gyakorlatban azonban számos kérdés merül fel, amelyekre most választ kaphatnak az Ökológiai Intézet Gömörszőlősi Oktató Központjában, egy két napos gyakorlati képzés keretében.

    A képzés időpontja 2016. október 22-23 (szombat-vasárnap)
    Az érdeklődőket szeretettel várjuk Gömörszőlősön, 2016. október 22-én, szombaton, 10.00 órakor.
    A képzést Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet Alapítvány igazgatója tartja.

    A technológiáról készült kisfilm az alábbi linken található:
    https://www.youtube.com/watch?v=uHcJO88tX5E

    Helyszín: Gömörszőlős, az Ökológiai Intézet Alapítvány Oktatóközpontja
    3728 Gömörszőlős Kassai út 37-39.
    Külső helyszín: Szuhafő

    A képzés részvételi költsége 15.000 Ft, mely tartalmazza a résztvevők szállás- (3-4 ágyas szobákban) és étkezési költségét, valamint a képzés díját.
    Részvételi szándékát kérjük, jelezze 2016. október 19-ig az itt megadott elérhetőségek valamelyikén.
    Vigh Andrea
    rea.vigh@gmail.com vagy telefonon a 0620/407-6875 számon.

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    Sziasztok,
    Beszéljünk egy bio conservation talaj megújítása farm látogatás Romániába lehetőség
    A srác Belga Nicols Lefevre hívják, egy jó pár éve már Romániába gazdálkodik és tavaly vagy tavaly előtt döntött a bio gazdálkodás mellett meg talaj kímélő technológiával.
    Egyelőre télen várható a farm látogatás talán januárban vagy februárban, szarabb időjárás mellett hogy tudjuk ki menni a földet.

    Kérdés esetén csak nyugodtan.
    Az én részemről nem biztos hogy tudok jönni ( meg próbálom mar korábban is akartam volna oda menni )

  • acszati
    Vendég
    @acszati
    Bejegyzések száma: 325

    @beman wrote:

    Én megyek az tuti.Francia tolmácsra lenne szükség?Azt jó lenne tudni.

  • kis Zombi
    Vendég
    @kis-zombi
    Bejegyzések száma: 408

    @acszati wrote:

    Ha jönne Pier, tolmács sem kellene :-)))

    Tőled nincs túl messze ha jól emlékszem. Jó lenne egybekötni a Januári eszmecserével.

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    Jőnek de meg nem  100% biztos
    Januárban,  februárban,  mit is  tudok  csinálni ???
    Szívesen  tolmács  lennék  ( sosem voltam )  uj szakmám  lesz

    Nicolas is szeretne hogy ott legyek, de egyelőre nem tudni.

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    Beszéljünk egy megfelelően időpont.

    Nektek mikor lesz jó?

    Február végén?

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    Sziasztok,

    Van egy Közép Svájci barátom eljönne a Temesvári találkozásra , tud Némethül, Franciául, angolul és elég magyarul hogy minden megérti, a feleség Magyar
    A Kökény mar beszelt vele mar korában. Ö Reto Direktvetésú kisgazda, ezer valahány méter magasságban, és eltudna jönni Február 7 és 11 között.
    Szerintem érdemes megpróbálni hogy ö is jönne.

  • acszati
    Vendég
    @acszati
    Bejegyzések száma: 325

    @beman wrote:

    Sziasztok,

    Van egy Közép Svájci barátom eljönne a Temesvári találkozásra , tud Némethül, Franciául, angolul és elég magyarul hogy minden megérti, a feleség Magyar  
    A Kökény mar beszelt vele mar korában. Ö Reto Direktvetésú kisgazda, ezer valahány méter magasságban, és eltudna jönni Február 7 és 11 között.
    Szerintem érdemes megpróbálni hogy ö is jönne.

    Akkor ez Február 7-11 mennyire biztos?A temesvárinak is jó az időpont?

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    Kik szeretne jönni , készítünk egy listát
    Kezdek

    Beman
    Reto
    Jeremi
    .
    .
    .
    .
    .
    .

  • acszati
    Vendég
    @acszati
    Bejegyzések száma: 325

    @beman wrote:

    Kik szeretne  jönni , készítünk  egy listát
    Kezdek

    Beman
    Reto
    Jeremi
    acszati
    .
    .
    .
    .
    .

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    @acszati wrote:

    @beman wrote:

    Kik szeretne  jönni , készítünk  egy listát
    Kezdek

    Beman
    Reto
    Jeremi
    acszati
    .
    .
    .
    .
    .

    Csaba? Nem jön?

  • Berente Antal
    Vendég
    @berente-antal
    Bejegyzések száma: 160

    @beman wrote:

    @acszati wrote:

    @beman wrote:

    Kik szeretne  jönni , készítünk  egy listát
    Kezdek

    Beman
    Reto
    Jeremi
    acszati
    .Anti
    .
    .
    .
    .

    Csaba? Nem jön?

  • acszati
    Vendég
    @acszati
    Bejegyzések száma: 325

    @beman wrote:

    Kik szeretne  jönni , készítünk  egy listát
    Kezdek

    Beman
    Reto
    Jeremi
    acszati
    .Anti
    acszati2
    .
    .
    .
    .

    [/quote]

  • kis Zombi
    Vendég
    @kis-zombi
    Bejegyzések száma: 408

    @acszati wrote:

    @beman wrote:

    Kik szeretne  jönni , készítünk  egy listát
    Kezdek

    Beman
    Reto
    Jeremi
    acszati
    .Anti
    acszati2
    Zombi
    .
    .
    .

    [/quote]

  • .Norbert
    Vendég
    @norbert-admin
    Bejegyzések száma: 184

    @kis Zombi wrote:

    @acszati wrote:

    @beman wrote:

    Kik szeretne  jönni , készítünk  egy listát
    Kezdek

    1. Beman
    2. Reto
    3. Jeremi
    4. acszati
    5. Anti
    6. acszati2
    7. Zombi
    8. .Norbert
    9.
    10.
    11.
    .
    .

  • djohn
    Vendég
    @djohn
    Bejegyzések száma: 21

    @.Norbert (admin) wrote:

    @kis Zombi wrote:

    @acszati wrote:

    @beman wrote:

    Kik szeretne  jönni , készítünk  egy listát
    Kezdek

    1. Beman
    2. Reto
    3. Jeremi
    4. acszati
    5. Anti
    6. acszati2
    7. Zombi
    8. .Norbert
    9. djohn
    10.
    11.
    .
    .

  • Radocz
    Vendég
    @radocz
    Bejegyzések száma: 227

    @beman wrote:

    Kik szeretne  jönni , készítünk  egy listát

    .
    .

    Szeretnék látni egy tervezett programot, mielőtt beírom a naptárba.
    A szállást egyénileg intézem, ahogy tanultam, vagy “központilag” kapunk segítséget?

    Az agroinform fórumra családostól szoktam menni. Gondolom ide nem kell velük tervezni. Vagy mégis?

  • Netparaszt
    Vendég
    @netparaszt
    Bejegyzések száma: 62

    1. Beman
    2. Reto
    3. Jeremi
    4. acszati
    5. Anti
    6. acszati2
    7. Zombi
    8. .Norbert
    9. djohn
    10. Netparaszt
    11.
    .
    .

  • B.A.T.
    Vendég
    @b-a-t
    Bejegyzések száma: 1

    @netparaszt wrote:

    1. Beman
    2. Reto
    3. Jeremi
    4. acszati
    5. Anti
    6. acszati2
    7. Zombi
    8. .Norbert
    9. djohn
    10. Netparaszt
    11.B.Á.T
    .
    .

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    Radoc ur,
    itt semmit fele programok lesz csak látogatás .

  • Radocz
    Vendég
    @radocz
    Bejegyzések száma: 227

    “Akkor ez Február 7-11 mennyire biztos?A temesvárinak is jó az időpont?”

    Ebből azt értettem, hogy több napos lesz.

    Ezek szerint már megint nem értek valamit.

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    Sziasztok mindenkit,

    Lehet hogy lemarad a pontos dátuma.

    Nicolas Varja mindet Február 7 és 11 között, nekünk kell találni egy megfelelő nap pl: Február 09 reggel tol estig, mindenki hozza magával kaja, ital, …

    Most ugyan az időben lesz a II Talajélet Konferencia? Az meg nem tudjuk. ACSZATI ?? Tudsz valami ?

    De Nicolas-hoz 1 Napos lesz az biztos. Nekem, Reto, Jeremy-nek bármikkor jó Február 7 és 11 között. Nincsen nagy meló Februárban.

  • .Norbert
    Vendég
    @norbert-admin
    Bejegyzések száma: 184

    @B.Á.T. wrote:

    @netparaszt wrote:

    1. Beman
    2. Reto
    3. Jeremi
    4. acszati
    5. Anti
    6. acszati2
    7. Zombi
    8. .Norbert
    9. djohn
    10. Netparaszt
    11.B.Á.T
    .
    .

    B.Á.T megkérnélek, hogy a Mutatkozz be topicba írj magadról pár sort, mivel ez az előadás nem kezdők számára lesz szervezve, minimális témában való jártasság szükséges a dolgok összefüggésének megértéséhez. Megértésedet köszönöm!

  • .Norbert
    Vendég
    @norbert-admin
    Bejegyzések száma: 184

    @Radócz wrote:

    “Akkor ez Február 7-11 mennyire biztos?A temesvárinak is jó az időpont?”

    Ebből azt értettem, hogy több napos lesz.

    Ezek szerint már megint nem értek valamit.

    Radócz! Kérlek ne fontoskodj! Minden időben közölve lesz! Neked úgyse lesz jó, szervezz magadnak egyet úgy mint Gál Lászlóhoz is megtetted!

  • Radocz
    Vendég
    @radocz
    Bejegyzések száma: 227

    @.Norbert (admin) wrote:

    Neked úgyse lesz jó, szervezz magadnak egyet úgy mint Gál Lászlóhoz is megtetted!

    Értettem. Köszönöm a tippet.

  • acszati
    Vendég
    @acszati
    Bejegyzések száma: 325

    @beman wrote:

    Sziasztok mindenkit,

    Lehet hogy lemarad a pontos dátuma.

    Nicolas Varja mindet Február 7 és 11 között, nekünk kell találni egy megfelelő nap pl:  Február 09 reggel tol estig,  mindenki hozza magával  kaja, ital, …

    Most ugyan az időben lesz a II Talajélet Konferencia? Az meg nem tudjuk.   ACSZATI ??  Tudsz valami ?

    De Nicolas-hoz 1 Napos lesz az biztos.  Nekem, Reto, Jeremy-nek  bármikkor jó Február 7 és 11 között. Nincsen nagy meló Februárban.

    Irtam neked emailt.
    Nézd már meg.

    Merci

    Na megszületett. Össze lesz hangolva a konferenciával.
    7-én aki akar délután összejövetel vacsora beszélgetés ismerkedés
    8-án indulás Temesvár este érkezés vissza szállásra
    9-én konferencia 1.nap
    10-én konferencia 2. nap
    11-én konferncia 3.nap (ha szükséges)

    Ehez mit szóltok?

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    @acszati wrote:

    Na megszületett. Össze lesz hangolva a konferenciával.    7-én aki akar délután összejövetel vacsora beszélgetés ismerkedés 8-án indulás Temesvár este érkezés vissza szállásra 9-én konferencia 1.nap 10-én konferencia 2. nap 11-én konferncia 3.nap (ha szükséges)  Ehez mit szóltok?

    Szerintem  jó lesz.

  • acszati
    Vendég
    @acszati
    Bejegyzések száma: 325

    @beman wrote:

    @acszati wrote:

    Na megszületett. Össze lesz hangolva a konferenciával.    7-én aki akar délután összejövetel vacsora beszélgetés ismerkedés 8-án indulás Temesvár este érkezés vissza szállásra 9-én konferencia 1.nap 10-én konferencia 2. nap 11-én konferncia 3.nap (ha szükséges)  Ehez mit szóltok?

    Szerintem  jó lesz.

    7-én este az összejövetelt azt ki igényelné mert megtudnám oldani?
    Esetleg két autóval való túrát hogy ne 10autoval menjünk?

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    Valószínű 90% biztos ott leszünk Reto, Jeremy még én 1 kocsival Február 07

  • kis Zombi
    Vendég
    @kis-zombi
    Bejegyzések száma: 408

    @acszati wrote:

    @beman wrote:

    @acszati wrote:

    Na megszületett. Össze lesz hangolva a konferenciával.    7-én aki akar délután összejövetel vacsora beszélgetés ismerkedés 8-án indulás Temesvár este érkezés vissza szállásra 9-én konferencia 1.nap 10-én konferencia 2. nap 11-én konferncia 3.nap (ha szükséges)  Ehez mit szóltok?

    Szerintem  jó lesz.

    7-én este az összejövetelt azt ki igényelné mert megtudnám oldani?
    Esetleg két autóval való túrát hogy ne 10autoval menjünk?

    Temesvárra reggel mikor indulnánk ? Ezt is írd be.

    Én is megyek + 1 fővel 7.-én

    Ha ugye ott aludnánk akkor indulhatnánk akár 7kor is.
    Árpi készítene egy kis reggelit és utána go Temesvár.

    Beman mikorra kell ott lenni??

  • Berente Antal
    Vendég
    @berente-antal
    Bejegyzések száma: 160

    Ha elég sok pálinka lesz, nem lesz könnyű a 7 órás indulás
    7-én én is ott leszek.

    @Berente Antal wrote:

    Van egy pár 6-7-8éves pálinkám lehet meg kell kostolni

  • acszati
    Vendég
    @acszati
    Bejegyzések száma: 325

    Akkor kedd este le van zsírozva:D Eddig jelentkezők 80%-a él a lehetőséggel.
    Beman írd meg akkor a pontos címet hogy utána nézzek.

  • acszati
    Vendég
    @acszati
    Bejegyzések száma: 325

    Durván 150km Makotól. Ez inkább 3óra mint 2óra az utazás. Nem írtam olyan nagyon hülyeséget a 7órai indulással.
    Az utak az jobbak mint nálunk de az út takarításról nem tudok nyilatkozni és még addig várható még havazás is.Van kint ismeretség majd utána járok.
    Út díjat fizetni kell az kb 10euro környéke.Én javasolnám hogy 2kocsival próbáljuk megoldani az utazást..én már voltam konvolyos utazáson nem egyszerű.Igaz ott több mint 20auto volt.
    Átmegyünk Temesvárona ott lehet kavar

    Inkább 2h30 utat
    Mehetünk az én kocsimmal van még hely.

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509
  • djohn
    Vendég
    @djohn
    Bejegyzések száma: 21

    7-én este én is mennék 1 fő.
    Részleteket privátban leírnád?

    @acszati wrote:

    @beman wrote:

    @acszati wrote:

    Na megszületett. Össze lesz hangolva a konferenciával.    7-én aki akar délután összejövetel vacsora beszélgetés ismerkedés 8-án indulás Temesvár este érkezés vissza szállásra 9-én konferencia 1.nap 10-én konferencia 2. nap 11-én konferncia 3.nap (ha szükséges)  Ehez mit szóltok?

    Szerintem  jó lesz.

    7-én este az összejövetelt azt ki igényelné mert megtudnám oldani?
    Esetleg két autóval való túrát hogy ne 10autoval menjünk?

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    néz meg a topik

    sokáig nem voltál úgy latom

  • acszati
    Vendég
    @acszati
    Bejegyzések száma: 325

    2kocsival kellene menni egyik Beman…… másik?
    Nicola akihez megyünk szereti a vörösbort.Összedobjuk a pénzt egy 5-6ezer forinos magyar vörösre vagy mindenki hoz valamit?

  • Berente Antal
    Vendég
    @berente-antal
    Bejegyzések száma: 160

    @acszati wrote:

    2kocsival kellene menni egyik Beman…… másik?
    Nicola akihez megyünk szereti a vörösbort.Összedobjuk a pénzt egy 5-6ezer forinos magyar vörösre vagy mindenki hoz valamit?

    Nekem 2 személyes a kocsim…
    Inkább vigyünk 1 komolyabb borocskát neki, összedobhatnánk az árát.

  • Netparaszt
    Vendég
    @netparaszt
    Bejegyzések száma: 62

    Én jobban örülnék több palack veresnek, a változatosság gyönyörködtet.

  • Berente Antal
    Vendég
    @berente-antal
    Bejegyzések száma: 160

    @netparaszt wrote:

    Én jobban örülnék több palack veresnek, a változatosság gyönyörködtet.

    Igazad lehet, jópáran megyünk, ne egy üveget vigyünk a jobbikból.
    Tényleg: hányan megyünk?

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    @Berente Antal wrote:

    @netparaszt wrote:

    Én jobban örülnék több palack veresnek, a változatosság gyönyörködtet.

    Igazad lehet, jópáran megyünk, ne egy üveget vigyünk a jobbikból.
    Tényleg: hányan megyünk?

    Összesen 9 vagyunk.

    1 bor talan kevés, inkább több és nem túl drága. 3000 Ft Nagyon jó minőségű bort lehet kapni.

    Én részemről bátyám sört hozom, de nem csak Nicolas-nek hanem magunknak is.

  • acszati
    Vendég
    @acszati
    Bejegyzések száma: 325

    @beman wrote:

    @Berente Antal wrote:

    @netparaszt wrote:

    Én jobban örülnék több palack veresnek, a változatosság gyönyörködtet.

    Igazad lehet, jópáran megyünk, ne egy üveget vigyünk a jobbikból.
    Tényleg: hányan megyünk?

    Összesen 9 vagyunk.

    1 bor talan kevés, inkább több és nem túl drága. 3000 Ft Nagyon jó minőségű bort lehet kapni.

    Én részemről bátyám sört hozom, de nem csak Nicolas-nek hanem magunknak is.

    Nekem van 3 évjáratom palackozva:2010-2011-2012 Nem fényezem magam de kb 2000-3000ft-os kategoria.
    Beszélek borboltos haverral mit ajánlana.
    Egy összeget találjunk ki…

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    Nicolas hoz Ki menjünk a szánton vagyis ajánlom csizma.

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    3 üveg 3000 ft = 9000ft vagyis 1000ft/fö

  • Berente Antal
    Vendég
    @berente-antal
    Bejegyzések száma: 160

    @beman wrote:

    3 üveg 3000 ft = 9000ft  vagyis 1000ft/fö

    Részemről ok.

  • acszati
    Vendég
    @acszati
    Bejegyzések száma: 325

    Na megvan!
    Két organikus magyar kézműves pince csúcsbora 4000ft meg 4500ft.Én meg pluszba hozzádobom az én 3 boromat.
    Megfelel?

  • Berente Antal
    Vendég
    @berente-antal
    Bejegyzések száma: 160

    @acszati wrote:

    Na megvan!
    Két organikus magyar kézműves pince csúcsbora 4000ft meg 4500ft.Én meg pluszba hozzádobom az én 3 boromat.
    Megfelel?

    Ok

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    @Berente Antal wrote:

    @acszati wrote:

    Na megvan!
    Két organikus magyar kézműves pince csúcsbora 4000ft meg 4500ft.Én meg pluszba hozzádobom az én 3 boromat.
    Megfelel?

    Ok

    Az biztos tetszeni fog neki

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    Tudjuk ismételni kik jönnek?
    1. Beman
    2. Reto
    3. Jeremi
    4. acszati
    5. Anti
    6. acszati2
    7. Zombi
    8. .Norbert
    9. djohn
    10. Netparaszt
    11.B.Á.T

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    @beman wrote:

    Tudjuk  ismételni  kik jönnek?
    1. Beman ok
    2. Reto ok
    3. Jeremi ok
    4. acszati
    5. Anti
    6. acszati2
    7. Zombi
    8. .Norbert
    9. djohn
    10. Netparaszt

    11.B.Á.T

  • acszati
    Vendég
    @acszati
    Bejegyzések száma: 325

    @beman wrote:

    @beman wrote:

    Tudjuk  ismételni  kik jönnek?
    1. Beman    ok
    2. Reto    ok
    3. Jeremi    ok
    4. acszati ok
    5. Anti
    6. acszati2 nembiztos
    7. Zombi
    8. .Norbert
    9. djohn
    10. Netparaszt

    11.B.Á.T ok

  • Berente Antal
    Vendég
    @berente-antal
    Bejegyzések száma: 160

    @acszati wrote:

    @beman wrote:

    @beman wrote:

    Tudjuk  ismételni  kik jönnek?
    1. Beman    ok
    2. Reto    ok
    3. Jeremi    ok
    4. acszati ok
    5. Anti ok
    6. acszati2 nembiztos
    7. Zombi
    8. .Norbert
    9. djohn
    10. Netparaszt

    11.B.Á.T ok

  • kis Zombi
    Vendég
    @kis-zombi
    Bejegyzések száma: 408

    @beman wrote:

    Tudjuk  ismételni  kik jönnek?
    1. Beman
    2. Reto
    3. Jeremi
    4. acszati
    5. Anti
    6. acszati2
    7. Zombi
    8. .Norbert
    9. djohn
    10. Netparaszt
    11.B.Á.T

    Velem jön + 1 fő

  • Radocz
    Vendég
    @radocz
    Bejegyzések száma: 227

    @Berente Antal wrote:

    @acszati wrote:

    @beman wrote:

    @beman wrote:

    Tudjuk  ismételni  kik jönnek?
    1. Beman    ok
    2. Reto    ok
    3. Jeremi    ok
    4. acszati      ok
    5. Anti ok
    6. acszati2 nembiztos
    7. Zombi  plusz 1
    8. .Norbert
    9. djohn
    10. Netparaszt

    11.B.Á.T     ok

    Én így értelmezem. már megint én nem értem?

  • djohn
    Vendég
    @djohn
    Bejegyzések száma: 21

    Szóltam Attinak hogy nem tudok menni. Inkább a konferencia. Majd meséltek…

  • acszati
    Vendég
    @acszati
    Bejegyzések száma: 325

    HA norbi is jön akkor 10-en vagyunk.(Netparaszt jön)
    Beman-nél 5-en
    Másik kocsiba megint öten.Kinek van személykocsija keveset fogyaszt?
    Nekem 30éves mikrobuszom van sokat fogyaszt Lassu de megy

    Kocsira írjatok vissza mi legyen.

  • .Norbert
    Vendég
    @norbert-admin
    Bejegyzések száma: 184

    @acszati wrote:

    HA norbi is jön akkor 10-en vagyunk.(Netparaszt jön)
    Beman-nél 5-en
    Másik kocsiba megint öten.Kinek van személykocsija keveset fogyaszt?
    Nekem 30éves mikrobuszom van sokat fogyaszt Lassu de megy

    Kocsira írjatok vissza mi legyen.

    Sziasztok! A farm látogatás nem fog beleférni sajnos. 9.-én tudok menni csak.

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    @.Norbert (admin) wrote:

    @acszati wrote:

    HA norbi is jön akkor 10-en vagyunk.(Netparaszt jön)
    Beman-nél 5-en
    Másik kocsiba megint öten.Kinek van személykocsija keveset fogyaszt?
    Nekem 30éves mikrobuszom van sokat fogyaszt Lassu de megy

    Kocsira írjatok vissza mi legyen.

    Sziasztok! A farm látogatás nem fog beleférni sajnos. 9.-én tudok menni csak.

    Ez biztos?

    De kár

  • kis Zombi
    Vendég
    @kis-zombi
    Bejegyzések száma: 408

    A “parastszafariról” nincs képetek ? A pótkocsiról lenne jó egy fénykép, megmutatni a családnak :-))

  • Berente Antal
    Vendég
    @berente-antal
    Bejegyzések száma: 160

    " />" />" />" />" />

  • Berente Antal
    Vendég
    @berente-antal
    Bejegyzések száma: 160

    Temesvár mellett, 1600Ha-os biogazdaság. Egy tagban, körbekerítve. Direktvetnek, ill. szántás is megy néha. Termésátlagok kb: búza 30-35q, napra 15q , kukorica 30-35q, repce 10-12q. Striptill-t most kezdik, az egyik képen éppen látjátok a sávokat.

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    Ú az jó hogy van képek mert a fordítás közben nem fényképeztem semmit.

    ha vannak még képek szívesen kerek belőle 🙂

    Kösz

  • acszati
    Vendég
    @acszati
    Bejegyzések száma: 325

    @beman wrote:

    Ú az jó hogy van képek mert a fordítás közben nem fényképeztem semmit.  

    ha vannak még képek szívesen kerek belőle 🙂

    Kösz

    Nem köszöntem meg a szervezést a fordítást és az egészet hogy kimehettünk.Nekem nagy élmény volt.Minden évben minimum egy ilyenre szükség van.
    Nagyon jól nyomtad a tolmácsolást. Főleg amikor nekem mondtad Franciául.
    Tényleg köszönöm.
    És persze az egész csapatnak köszönet.

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    Lesz nálam szemle 4 különböző talajmunkalás szántás-tol no-till-ig augusztus 31-an
    Ha érdekli valaki pyvdeecken@hotmail.com

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    Tisztelt Partnereink, Barátaink és Kollégáink!

    Pierre-Yves és csapata, az Indri Farm Kft. első alkalommal kukorica szántóföldi szemlét szervez, ahol több típusú talajmunka – a forgatásos talajműveléstől a direktvetésig – eredményét lehet megtekinteni.

    A bemutató 2017. 08. 31-én, csütörtökön 09:30-kor kezdődik Csákánydoroszlón. Ajánljuk azok figyelmébe, akiket érdekel a különféle talajmunkák összehasonlítása.

    A szemle után egy gyors ebédre lesz lehetőség, amely helyi vadhúsból készül.

    A szemle és az ebéd alatt és után lehetőség lesz a tapasztalatcserére, eszmecserére, illetve érdeklődés esetén a géppark megtekintésére.

    A program ingyenes, nem képvisel se kereskedelmi céget, se terméket. Így a jelentkezéseket csak korlátozott számban tudjuk fogadni. A részvételi szándékot legkésőbb 2017. 08. 29-ig a mellékelt regisztrációs lap kitöltésével és visszaküldésével lehet jelezni a következő email címre:  indri.kft@gmail.com

    A résztvevőket jelentkezési sorrendben fogadjuk el.

    Üdvözlettel:

    Pierre-Yves van der Eecken

    Indri Farm Kft.

  • Radocz
    Vendég
    @radocz
    Bejegyzések száma: 227

    @beman wrote:

    Pierre-Yves és csapata, az Indri Farm Kft. első alkalommal kukorica szántóföldi szemlét szervez, ahol több típusú talajmunka – a forgatásos talajműveléstől a direktvetésig – eredményét lehet megtekinteni.

    Milyen talajon van a kukorica?

    Sasjnos 450 km-re vagyok.
    Még alszok rá vagy kettőt.

  • BEMAN
    Vendég
    @beman
    Bejegyzések száma: 509

    @Radócz wrote:

    @beman wrote:

    Pierre-Yves és csapata, az Indri Farm Kft. első alkalommal kukorica szántóföldi szemlét szervez, ahol több típusú talajmunka – a forgatásos talajműveléstől a direktvetésig – eredményét lehet megtekinteni.

    Milyen talajon van a kukorica?

    Sasjnos 450 km-re vagyok.
    Még alszok rá vagy kettőt.

    Nem mindegy milyen talaj?

    barna erdőtalaj
    gy savanyú 5,7 PH
    átlagos vályog 48 kötöttség
    2% humusz

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.

This Is A Custom Widget

This Sliding Bar can be switched on or off in theme options, and can take any widget you throw at it or even fill it with your custom HTML Code. Its perfect for grabbing the attention of your viewers. Choose between 1, 2, 3 or 4 columns, set the background color, widget divider color, activate transparency, a top border or fully disable it on desktop and mobile.